Másik Színház

 

Mamus A: Későn, jóval harminc éves kora után ment férjhez, mert fiatalon a szülei nem engedték ahhoz a legényhez, akit szeretett. A férje  amúgy jó ember volt, az egyetlen gyereküknek, Ocellának minden megadott. Csak hát az kevés egy asszony boldogságához, ahhoz kicsit más is kéne, kicsit több, mint minden elsején hazaadni a keresetet. Igy történt, hogy Mamus boldogtalanul, megsavanyodva öregedett meg. Látja maga körül azokat a nőket, akikre az övéhez hasonló sors vár, póbál nekik segiteni, de aligha tud.

 

Mamus B: Fiatalon ő volt a falu szépe, nem csoda, hogy egyszer véletlenül úgy maradt Ocellával. Szerencsére talált egy legényt, akivel el tudta hitetni, hogy tőle van a gyerek. Szépecskén éltek, a mafla férj mellett jutott neki egy kis vidám szalmaözvegykedés, később, amikor az ember meghalt, vígözvegykedés is. Közben nem nagyon volt ideje Ocellát nevelni, így jutottak idáig, hogy most meg tudnák egymást ölni.

 

Mamus C: Iszákos, züllött apja mellől nagyon fiatalon a házasságba menekült. Elég rosszul választott, a férje sem volt különb, mint az apja. Jutott neki verésből, rugdosásból bőven. Ocellát egy békésebb időszakban tudta kihordani, előtte egy magzatát, utána kettőt vert ki belőle a férje. Egy fagyos téli éjjel aztán kizárta a tökrészeg embert az udvarra, reggelre özvegy volt. Sok öröme nem telt benne, a fia hamarosan az apja és a nagyapja nyomdokaiba lépett, most ő kínozza. Már csak az tartja életben, hogy Dorkát megmentse az övéhez hasonló sorstól.

 

Mamus D: Mamus fiatalsága úgy szállt el, hogy észre sem vette, hogy szinte semmi öröme nem telt benne. Egyszer  csak fekete kendős vénasszony lett belőle, egy károgó varjú. Feneketlen bosszúvágy fortyog benne mindenki iránt, aki fiatal és egészséges. Pláne gyűlöli a szép nőket, akik több örömöt találnak a szépségükben, mint ami neki valaha jutott. El is követ mindent, hogy az életüket megkeseritse; pletykál, keveri a szálakat, uszítja a férfiakat, ott generál veszekedést és ellenségeskedést, ahol éppen tud.

 

Tessék találgatni!

Herrmann A: jól menő német vállalkozó, jó férj és családapa. Magyarországra azért jött, mert itt szeretné befektetni a pénzét, egy kis alkatrészgyártó üzemet akar épiteni. Elbűvüli a magyarok féktelen és végtelen életrevalósága.

 

Herrmann B: jól menő német vállalkozó, akinek nagyon tetszik, hogy Magyarországon nem érvényes a németekre oly jellemző fegyelem és precizitás. Élvezi, hogy kevés pénzért minden földi jót megvehet magának, a magyarok némi borravalóért még a seggét is kinyalják, a legszaftosabb falatokat és a legszebb nőket kapja.

 

Herrmann C: jól menő német vállalkozó – volt, valamikor, régen, talán. Magyarországon kiváló üzleti lehetőségeket szimatol. Némi csúszópénzért, pár kiló kávéért, néhány doboz Fa dezodorért bármit el lehet itt intézni, a hatóságok minden fölött szemet húnynak és engedik működni azokat a tevékenységeket, amiket Németországban már régen nem.

 

Herrmann D: jól menő német vállalkozó – szeretne lenni. Majd, egyszer, valamikor, talán. Addig is másolt pornókazettákkal, olcsó kávéval, csempészett cigarettával, hamisitott parfűmökkel üzletel. A magyarok bármit megvesznek, bármit engedélyeznek, csak jó bőségesen meg kell őket etetni és itatni. Ráadásul a világon itt a legolcsóbb és legforróbb a pi nő.

 

Tessék találgatni!

Nno, ezt is megéltük végre.

Már kezd formálódni a darab, már tudjuk, mikor ki honnan jön be, kihez beszél vagy éppen nem beszél, ki kivel törődik, ki kin néz át.

Még néhány finomitó próba, és lassan lehet alápakolni a külső zajokat, véglegesiteni a kellékeket.

Jelenleg éppen belefulladtunk, hogy mikor melyik üveg hol van, ki hova teszi le és honnan veszi fel, meddig van töltve, és egyáltalán, mi van benne. Tiszta viz (vodka), tea (konyak), sötétre főzött tea (rum), vagy éppen málnaszörp (bonbon meggy).  Igazán sajnálom azt a szinésznőt, akinek egy egész felvonáson keresztül kell majd a sűrű piros trutyit innia, de hát a művészet áldozatokat kiván. És a legnagyobb probléma, a sör? Hány üveg alkoholmentes sör kell majd előadásonként, hogy mindig fel tudjunk bontani egyet, amikor valaki sört kér. Jah, és hogy hol van éppen a sörös rekesz? Kint-e vagy bent, a pult alatt-é vagy fölötte, tele üvegek vannak-é benne vagy üresek?

Megannyi apróság, amiknek a szinkronba hozása óriási munkát és odafigyelést kiván.

Azt hiszem, a Másik Szinház történetében nem volt még ilyen darab, ahol ennyi kellékkel kellett volna dolgozni. Egy egész kocsma és még egy csomó más minden van a szinpadon, hát ezzel elleszünk pár hétig.

A techikusunkat sem irigylem, veheti a várost a nyakába, hogy dühösen csaholó, nadrágszárat marcangoló, jelzésértékűen vakkantgató, vagy éppen fájdalmasan vonyitó kutyahangokat gyüjtsön. Meg vonatfüttyöt, harangszót. Meg még egy csomó mindent, egész hosszú listát gyűjtött, ami még bővülni fog.

Mint ahogy a kellékek listája is másfél oldalra rúg már, és még csak egyszer olvastam át a darabot - ebből a szempontból persze. Tibor (a rendezőnk) már több tucatszor, de ő csak a szereplőkre figyelt.

Mondom én, hogy a szinházcsinálás az egyik legkeményebb és legprecizebb munka, ami csak létezik.

   Kevés viccesebb dolgot tudok elképzelni, mint egy olyan szerelmi jelenet beállitó próbáját, amihez a szinészek még nem tudják a szöveget.

 

Ezek a próbák ugye arról szólnak, hogy itt bejössz, ott megállsz, ha elhangzik a végszó ránézel, vagy leülsz, vagy átöleled, vagy kirohansz. Másik végszóra megfordulsz és válaszolsz, vagy éppen sirvafakadsz.

A szerelmi jelenetekben ugye általában összebújás van, vagy csókolózás, ölbeülés, hasonlók. Hol a férfi kezdeményez, hol a nő. Hol gyöngéd a jelenet, hol zaklatás inkább, mikor hogy adja a darab.

 

Hát a beállitó próbákon mindez még nem igazán látszik.

 

Tényleg nincs annál mókásabb, mint amikor egy fiú meg egy lány ölelkezve áll a szinpadon és papirból olvassa a szövegét. A fiú bal kezében tartja a példányt, a lány tarkója fölött olvassa. Jó, akkor ha azt mondod, hogy Édesem, akkor megfogom a segged. De többször mondod, a másodikra, vagy a harmadikra markoljak bele? A lány szövege az asztalon, a fiú hóna alól pislog bele. Igen, de akkor most mikor mondjam a második édesemet, ha a vállamon van a kezed, az nagyon hülyén néz ki, hogy egyből a fenekemet kapod el. Szóval csússzon lefelé, és amikor a derekamnál jársz, majd akkor mondom a másodikat. És mivel a beállitó próbák még nem a hiteles szövegmondásról szólnak, az a bizonyosmásodik Édesem! Drágám! kábé úgy hangzik, mint a megboldogult nyolcvanas évek hangalámondásos VHS-ein.

 

Nagyon mókás, én pompásan szórakozom az ilyesmin.

Mert ugye nem mindegy, hogy jobbról vagy balról kerüli a lányt, mert a jelenet végén a lánynak pont a másik oldalon kell kimennie – arra van ugyanis a konyha, ahol mindig eltűnik, és amit a néző soha nem lát, de tudja, hogy a szinpadi szoba bal oldalán konyha van, a jobbon pedig a bejárat az utcáról. Nem forgolódhatnak feleslegesen, nem rendeződhetnek direkt menetirányba, a mozdulatsornak egyszerűnek és magától értetődőnek, folyamatosnak kell lenni.

 

És hát a fene sem gondolná, hogy egy két perces jelenet, amiben egy fiú bejön egy szinpadi szobába és átöleli a már bent lévő lányt, több órai munkába kerül, hogy az valamennyire természetesnek tűnjön majd az előadáson.

Imoga A: az idealista, tiszta lelkű fiú hamar megcsömörlött a faluja légkörétől. A mindent megfertőző, korrupt uram-bátyám világ elől a nagyvárosba, a továbbtanulásba menekül. Sürgősen pénzre van szüksége, hogy fizetni tudja a tandiját és ki ne rugják az egyetemről.

 

Imoga B: a fiú az apját is megfertőző, korrupt uram-bátyám világ elől –szerelmét hátrahagyva- anyjához, a nagyvárosba menekül. Később vissza akar jönni a lányért, de beszippantja a nagyváros forgataga, a zsongás és csillogás. Sürgősen pénzre van szüksége, hogy fizetni tudja városi barátnője abortuszát.

 

Imoga C: a fiú hamar megcsömörlött apja és anyja zűrüs életétől. A mindent megfertőző, korrupt uram-bátyám világ elől a nagyvárosba menekül. Ott sem talál azonban mást, mint hatalmaskodást, vesztegetést, egy velejéig romlott rendszer minden rothadását. Kapcsolatba kerül a demokratikus ellenzékkel, és most sürgősen pénzre van szüksége, hogy le tudjanak fizetni egy rendőrtisztet, aki felfedezte az illegális nyomdájukat.

 

Imoga D: az idealista, tiszta lelkű fiú hamar megcsömörlött a faluja légkörétől. A mindent megfertőző, korrupt uram-bátyám világ elől a nagyvárosba menekül, az anyjához, aki évekkel azelőtt elhagyta az apját. A nő nagyvilági életmódja nagyon kedvére való, belemerül az éjszakába, nagykanállal habzsolja az életet. Most sürgősen pénzre van szüksége, hogy ki tudja fizetni a kártyaadósságát.

 

Tessék találgatni!

Dorka  A: csöndes, visszahúzódó, félénk teremtés. Már egészen kicsi korában is zaklatták a kocsma vendégei, még nem volt 10 éves, amikor egy részeg társaság megerőszakolta. Nővé válni soha nem volt lehetősége, egy hervadt, érzéketlen fadarabként fogadja a férfiak közeledését.

 

Dorka  B: korán érő kislány, már az oviban is több udvarlója volt. Első szerelme azonban elhagyta, azóta nem igazán találja önmagát. A fiú elvágyott a poros kis faluból, de ezt Dorka nem értii, úgy érzi, a fiú előle menekül.

 

Dorka  C: engedelmes, jól nevelt kislány, aki a környezete züllésére magábafordulással reagál. Menekülne a szerelembe, de a környezetében nem igazán van méltó és alkalmas fiú. A sok próbálkozás közben maga sem veszi észre, hogy szép fokozatosan ő lett a falu könnyen kapható nője.

 

Dorka  D: szeretetéhes gyerek volt, nagyon megviselte, amikor az anyja megszökött. A simogatás és szeretetet úgy fogadja, mint egy kismacska. Mostanra jött csak rá, hogy amit ilyenkor a férfiaktól kap, az nem szeretet.

 

Tessék találgatni!

Sokan nyilván elküldenének most a francba, de én bizony nagyon örülök, hogy végre itt az ősz. Nem csak azért, mert ezt a nyarat most éppen nagyon nem szerettem, hanem mert végre, végre kezdődik a szinházi évad.  Elsőlegjobban pedig kezdődik egy új darab, egy új próbafolyamat.

 

Sőt, mindjárt kettő, de erről majd később.

Főrendezőnk, mozgatórugónk és agytrösztünk, Tibor nem kis meglepetéssel nyitotta az évadot:  Garaczi László Imoga cimű darabját adjuk elő.

Méghozzá duplán, mindjárt két szereposztásban. Ez annyira izgalmasan hangzik, hogy azonnal el is felejtettem, hogy nekem bizony első olvasásra nem tetszett a darab. Ez mondjuk semmit sem jelent, pusztán azt, hogy nincs gyakorlatom a drámaolvasásban, és/vagy kevés ismeretlen szöveg inditja be a belső mozimat. Tibornak és Péternek ebben sokkal nagyobb gyakorlata van, ők már úgy beszéltek a szereplőkről, mintha ismerősökről pletykálnának. Nincs mit tenni, meg kell dolgoznom a szöveget nekem is, olvasni, olvasni, elemezni, olvasni, keresni az összefüggéseket, elképzelni a figurákat, a helyzeteket. És újra elolvasni, majd megint, és ismét.

 

A kettős szereposztás fogja adni az előadás savát-borsát egyébként, engem ez spannolt fel a legjobban. Nem ismeretlen a szinházakban a többes szereposztás, de olyankor az előadás ugyanolyan, legalábbis a néző hasonló élményt kap.

Tibor ezt most pont nem igy tervezi, sőt! A két szereposztásban előadott Imogák teljesen különbözőek lesznek majd. Ádám teljesen más Istugént kell játsszon mint Bálint, és mindkettőhöz teljesen másként viszonyul majd Kriszta és Erzsi Másája. A másik szereposztásban Ádám Cobort játssza majd, és igy tovább, mindenki két szereplőt formál meg.

Szegény szinészek, bőven lesz mit magolniuk. Egy szerepet sem könnyű megtanulni, hát még kettőt! Pláne két ilyet, ahol oldalakon keresztül csak szinte egyszavas párbeszédek peregnek. Gyakorlatilag minden szó végszó, itt nem lehet bakizni, nem lehet rögtönözni, egyetlen szótévesztés szétverheti az előadást.

 

Nézzük, kik is azok a szereplők, akikkel Tibor és Péter már olyan jó ismeretségbe került:

ISTUGÉN, a helyi kiskirály...

FÖLDI MÁSA, a helyi kiskirályné...

COBOR, a főkönyvelő, illetve a pártütő elvgörény...

IMOGA, a Cobor fia...

OCELLA, a kocsmáros...

TATUS, az Ocella apja, illetve a szenilis rezonőr...

DORKA, az Ocella lánya, illetve a helybéli Ofélia...

HERR HERMAN az Istugén német kapcsolata

FRAU HERMAN rovarügyi alapon...

KUKÉRÓ BÁCSI, mindenki szeretett titkosrendőre...

 

No, ami azt illeti, elég szines társaság, lesz velük ismerkedni való, tutira nem fogunk unatkozni az évadban.

 

Jövő vasárnap olvasópróba, aztán kezdődnek a próbák.

Előadás valamikor jövő tavasszal.

 

Addig is maradjanak velünk, folyamatosan toljuk majd az önreklámot. Bevezetjük Önöket, kedves Olvasókat a szereplők magánéletébe és egymáshoz való viszonyába. Ki fogjuk nyomozni, hogy ki hány éves, ki kivel kavar most, és kivel kavart régebben. Esetleg azt is megjósoljuk, hogy kivel fog kavarni majd, ha lemegy a függöny. Ki kit szeret, ki kit utál és miért? Ki kit súg be? Szintén, és miért? Ki iszik, és mennyit, és mióta, és legfőképpen ki miatt? Elképzeljük majd, hogy hol, és milyen történelmi korban játszódik a darab. Vagy akár hogy hol nem játszódhat, mert a szinházban ez néha majdnem olyan fontos, mint hogy hol igen.

Szóval, tényleg maradjanak velünk!

"Hát már zenével megy a távirat is? A Földnek elment a józan esze. Igazán nem csoda, ha ezután a Nap is kihűl."

 

Maggie Antrobus a Hajszál hiján első felvonásában

„Akkor azt mondd meg, Kritiász, hogyan válassza meg az ember az uralkodóját? Nem olyasvalakit fogunk választani, aki önmagában már jól tud uralkodni? Mert hiszen tudjuk, hogy az olyan uralkodói döntés, melynek rugója félelem, büszkeség vagy hiúság, hatásában ezerszeresen sújthatja a polgárokat.”

 

Platón idézet a Hajszál hiján harmadik felvonásában

“Jól ügyelj, mit mondok: én az utolsó leheletig harcolni fogok ellened, míg a szabadság a te szemedben csak annyit jelent, hogy átgázolhatsz mindenen. Amíg
ezt vallod, nincs kegyelem. Üldözni foglak a  világ végéig is. Ugyanazt akarjuk mind a ketten, de amíg rá nem jössz, hogy a szabadság mindenkit  megillet, nemcsak téged, halálos ellenségem vagy és eltiporlak.”

George Antrobus a Hajszál hiján harmadik felvonásában

 

"Mit próbáljak meg? Hogy veletek éljek? Itt?! Hogy bájtársalogjak minden magadfajta vénemberrel? Hogy álldogáljak az utcasarkon, mint a birka, és várjak, amíg a lámpa zöldre vált?"

Henry (régebben Káin) a Hajszál hiján harmadik felvonásában.

“Vedd tudomásul, George, másoknak nincsenek érzelmei! Nem úgy, mint nekünk: elnököknek, szépségkirálynőknek. Most, hogy elnök lettél, majd te is rájössz. Nézd, drágám, az emberiség színe-java egyetlen kis titkos társaság! A mi társaságunk. És csak mi tudjuk, hogy a világot nekünk teremtették. Mert mi az, ami az életben ér valamit? Kettő: az élvezet meg a hatalom. Minden más: halálos unalom.”

 

Sabina, a Hajszál hiján második felvonásában 

"Vegye tudomásul, hogy az én uram SZENT, valóságos SZENT, és maga nem méltó rá, hogy megszólítsa őt az utcán!"

Maggie Antrobus a férjéről, Thornton Wilder Hajszál híján cimű abszurd allegóriájának második felvonásában.

Részletek: http://masikszinhaz.freeblog.hu/
Előadások: 2010. május 3., 9., 16., 17. és 19., este 7 óra, IX. Vendel u. 3.
Jegyek: masikszinhaz@poli.hu

"Most azt szeretnék, ugye, hallani, mi lesz a közeljövőben barátainkkal, Antrobusékkal? Nem kell bővebb magyarázat, sokszor látták maguk is, nemcsak én, hogy kergül meg a férfi. Ő, a Nagy Ember! Aki feltalálta a puskaport és a spanyolviaszt! Lobbot vet a vére."

 

 A Jósnő, Thornton Wilder Hajszál híján, második felvonás

 

Info, jegyek:

http://sites.google.com/site/masikszinhaz/gyorshirek/hajszalhijanbemutato

 

"Tudja, Mrs. Antrobus, az Isten ne vegye bűnömül, de fáj a szívem a háborúért. Mert a háborúban mindenki derekasabbat mutat. Nem örülök, hogy elmúlt."

 

Sabina, Thornton Wilder Hajszál hiján cimű drámájának harmadik felvonásában.

Előadások: 2010. május 3., 9., 16., 17. és 19., este 7 óra, IX. Vendel u. 3.

Jegyek: masikszinhaz@poli.hu

Milan Kundera
Jakab és az ura
(Hódolat Denis Diderot-nak)


Bemutató: 2009. május 17-én (hétfőn) este 7 órakor
További előadások: május 19-én (kedden) és 24-én (vasárnap), este 7 órakor
Nyilvános főpróba: 2009. május 3-án (vasárnap) este 6 órakor

Szinlap

info

Ma a Másik Szinház alapitóját és rendezőjét, Majer Tibort kérdeztem:

Kezdjük a legeslegelején: mi volt a első színházi élményed?
M.T. - Ami mély, az a középiskolás koromban látott Ljubimov-féle Koldusopera az akkori Nemzetiben. Az ragadott meg, hogy térben képzelte el az egész előadást, három dimenzióban gondolkodott, és kiváló színészek játszottak benne. Garas volt Bicska Maxi. Ennek az előadásnak komoly hatása volt rám, talán a nyolcvanas évek legelején láttam.

Ki szerettette meg veled az irodalmat, a család vagy valamelyik tanárod?
M.T. - Nem, dehogyis, szerelmes voltam egy lányba, aki színésznő akart lenni. Neki akartam imponálni. Ő színésznő lett, most a Broadway egyik színházában játszik.

Hogy kezdődött a Másik Színház? Jött egy ötlet, vagy ez annál azért bonyolultabb?
M.T. - Nem kezdődött, hanem folytatódott. A középiskola végén jártam Bicskei Gábor Zsámbékon indított kurzusára. Ő egy legendás amatőr színházat csinált. Rendezte, terjesztette a színházat. Zsámbékon élt, én Pátyon, elmentem hát hozzá és gimnazistaként bekéredzkedtem az akkor főiskolásoknak induló kurzusára. Három vagy négy alkalom után lemorzsolódott az egész társaság, ketten maradtunk, velem fejezte be a kurzust. Minden hétfőn boroztunk és az Antigonéről beszélgettünk. Közben a barátnőmmel az Arany gimnáziumban indítottunk egy csoportot. Onnan kirúgtak minket, addigra viszont megkaptam a papírt erről a kurzusról, így a Danubia Gorkij Művelődési Házban alakítottuk újra a csoportot. Úgy hívták a színházunkat, hogy Karnevál.

Miket adtatok elő?
M.T. - Az első a Tényleg szeretsz? című Laing-adaptáció volt, meg mindenféle rövid, félórás kis darabokat.

Hogy lett ebből Másik Színház?
M.T. - Ebből még sehogy, mert aztán elmentem a Radnóti Színházba világosítónak. Akkor két évig nem volt csoportom, viszont nagyon sok jó és rossz rendezőt láthattam dolgozni, sokat tanultam tőlük. A Radnóti már akkoriban is egy nagyon jó társulat volt, ráadásul a rendszerváltás idején, izgalmas időszak volt. Ott láttam rendezni Valló Pétert, Taub Jánost, Babarczi Lászlót. ’92 tavaszán kerültem ide a Politechnikumba.

Rögtön meg is alakítottad a Másikat?
M.T. - Igen. Könyvtárosnak jöttem ide, és nagyon újra akartam kezdeni az amatőr színházas életemet. ’92 őszén neki is láttunk, ’93 tavaszától folyamatosan vannak előadások.

Az előbb említettél valami papírt, amivel vezethettél színházi csoportot. Mi is volt ez pontosan?
M.T. - Ez egy alapfokú vizsga. Bicskei Gábornak elvittem a Karnevál egyik előadását, és miután megnézte, megkérdezte, levizsgáztam-e már. Mondtam, hogy nem, ő megmutatta, miket kéne elolvasnom, és megkérdezte, hogy két hónap alatt meg tudom-e tanulni. A végén Dunaújvárosban, Máté Lajosnál tényleg levizsgáztam a kétéves anyagból. Alapfokú papírt kaptam, amivel már elhelyezkedhettem művelődési házban.

Voltak a Társulatban sorsfordító események?
M.T. - A honlapunkon nagyon látszik, hogy mik történtek velünk. Mostanában szedtem össze azt az anyagot, és én is meglepődtem, hogy közel 150 ember fordult meg a Másik színpadán. Volt olyan időszak, hogy 3-4 ember volt csak, de volt olyan is, hogy három társulatnyi is kitelt volna. A felnőtt csoport az más, az nem egy elhatározott dolog volt. A „kiöregedett” gyerekeknek akartam további lehetőséget biztosítani. Hozzájuk csapódtak aztán tanárok, felnőttek és külsősök. Ez egy olyan csapat, aminek már csak annyi köze van az iskolához, hogy itt próbálunk. Időnként indítok egy-egy újabb csoportot, de hogy milyen gyakran és hány embernek, arra nincs semmilyen befolyásom. Egyszerűen csak maguktól alakulnak a dolgok.
Nehéz ügy egyébként, mert egyre inkább úgy érzem, hogy nem rendezem, hanem működtetem, menedzselem a színházat. Nem szeretem pedig ezt a munkát, a rengeteg időpont-egyeztetést, toborzást, miegyebet. Rendezni szeretnék inkább. Bár az sem biztos, hogy jó lenne, ha valaki csak úgy készen alám tolná az egészet, társulattal, közönséggel együtt.

Tényleg nem válogattad össze a jelenlegi társulatot?
M.T. - Olyan előfordul, hogy meghívok embereket egy-egy szerepre, akiknek nincs színházi múltjuk. Feltételezem, hogy megfelel arra az adott szerepre. Az így meghívott külsős aztán vagy itt ragad, vagy nem. De ezt nem nevezném válogatásnak.

Amikor darabot választasz, milyen szempontok alapján teszed?
M.T. - Fontos, hogy mindenki játszhasson. Nem az a fő kérdés, hogy én ezt vagy azt akarom előadni. A társulathoz igazítom a darabválasztást. Például ugye sok a lány, kevés a fiú, és mivel azt szeretném, hogy mindenki részt vehessen a munkában, olyan darabot keresek, amivel ez megoldható. Nagy teher egyébként.

Hány darabod olvasol el, mire megtalálod azt, amit be fogtok mutatni?
M.T. - Tudatosan keresve 8-10-et. Ebben vannak újraolvasások is. Persze sokkal többe bele-beleolvasok. A megismert darabokat katalógusba rendezem, felcímkézem, hátha egyszer majd még pont erre lesz szükségem. Egészen szélsőséges darabokat tartok egy számítógépes mappában, a „Fiókban”. Drámát nyilván ennél sokkal többet olvasok, de ugye ha csak háromszereplős, akkor már nem „úgy” olvasom, hanem csak átfutom. Aztán később lehet, hogy mégis előveszem. Az egyik fesztiválon – még az előző csoporttal, a Karnevállal – felléptünk egy rossz darabbal. Legalábbis nekem nem tetszett, és csak azért választottam, mert pont mindenki tudott benne játszani. Bemutattuk, Ács János is ott ült a zsűriben. Ez egy többnapos, jó hangulatú vidéki fesztivál volt. Este lazítottunk, beszélgettünk, nem voltunk már nagyon józanok sem, és ő akkor azt mondta, hogy soha többé ne csináljak olyan darabot, amit nem szeretek. Ezt a tanácsot megfogadtam, azóta csak olyan darabot rendezek, ami igazán és fenntartás nélkül tetszik.

Hányszor olvasod el a kiválasztott darabot, mire abból előadás lesz?
M.T. - Ha vonz és megvalósíthatónak tűnik, akkor mire kigondolom a szereposztást, minimum annyiszor, ahány szereplő van, plusz 4-5-ször.

Mesélj, kérlek, hogy áll össze egy előadás a fejedben? Mit tervezel el először, mi az, amit a színészekre bízol, és mi az, amit a nézőre hagysz?
M.T. - Ha van hozzá közöm, ha érzem a történetet, akkor először elolvasom minden szereplő szemszögéből. Aztán a színészeim szemszögéből újra, majd ezután jön a tér. Erre általában van egy alapötlet, ami soha nem valósul meg az eredeti formájában. Ahhoz is többször elolvasom, hogy kitaláljam, milyen színpadon játsszunk.

Kérlek, gondolkodás nélkül válaszolj a következőkre:
Ki a kedvenc szerződ?
M.T. - Csehov

Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
M.T. - Törőcsik Mari, Eperjes Károly

Ki a kedvenc film- vagy színházrendeződ?
M.T. - Taub János

Még mindig gondolkodás nélküli választ kérek, de utána bővebben is kifejthetnéd: szerinted szabad-e a színháznak politizálni?
M.T. - Közvetlenül nem.

Bővebben?
M.T. - Nem dolga, legalábbis nem közvetlenül. A pillanatnyi helyzetre, az abszurditásokra és abnormalitásokra fel kell hívnia a figyelmet, de ítélet kimondására semmiképpen nem használnám a színházat.

Mi a színház legfontosabb feladata?
M.T. - Az elgondolkodtatás, a folyamatok elindítása. Nem az ítéletmondás vagy ítélkezés, hanem a gondolkodás és az érzelmi feldolgozás megindítása. Már a görögök is kimondták: a katarzis. Ebben nem kell változtatni semmit, most is ez a lényeg.

Van olyan, amit nem kérdeztem?
M.T. - Az lenne a nagyon jó, ha valaki más is gondolkodna itt színházcsinálásban. És mindezt úgy tenné, hogy számítana rám. Nem tanítanám, hanem terelgetném. A társulatban is lehetnének ilyenek, meg mások is, de persze ők nem biztos, hogy rám kíváncsiak.

Rendezést szeretnél tanítani?
M.T. - Nem kifejezetten tanítani, csak ott lenni, átadni azt, amit én tudok.

Tessenek csemegézni Most éppen ezt próbáljuk, két hónap múlva előadás. Milan Kundera: Jakab és az ura .

Ezt is megértük, a Másik Szinház olyat csinál, amit eddig még soha; egy régebben már játszott darabot vesz elő újra.

Milan Kundera kis remekművét –ben már előadta a társulat, és most némi szereposztásbéli változásokkal újra elővettük. A próbák január elején kezdődtek, és gőzerővel folynak. Olyannyira gőzerővel, hogy Tibor a próbák rendjében is újitott; az eddigi több hónapos, vasárnaponkénti három órás próbák helyett egy alig 8 hetes, egy-egy teljes hétvégi napot igénybe vevő próbarendet dolgozott ki. Ezt egy amatőr társulatnak végigcsinálni elég szép faladat lesz, pláne, hogy a a vizsgaidőszak is beleesik. Tisztességes világitási próbát egyelőre például nem is tudunk csinálni, mert mindig van valaki, aki -ha éppen nincs jelenete- a nézőtér valamelyik hátsó sorában tanul. Tőlük meg ugye mégsem lehet elvenni a fényt. Margita például múlt héten az EU-s jogot gyűrte. Még szerencse, hogy az anyja nagyravágyásának kiszolgáltatott, prostituált Lányként csak rövid szerepe van. Remélem, sikerült a vizsgája.

A próbák viccesek.

Mivel egyelőre még szinte senki nem tudja a szövegét, mindenki, még a régi szereplők is a szövegkönyvvel a kezükben botladoznak a szinpadon. Az új beállók meg aztán pláne. Elmondanak pár mondatot, Tibor ad néhány instrukciót és a szövegébe ki-ki nyilacskákkal, röviditésekkel, pirossal, sárgával, hupizölddel rajzolgatja, hogy mikor és honnan jön be, hol áll meg, merre fordul, hol és mikor megy ki.

Számomra ez a legizgalmasabb szakasza a szinházcsinálásnak. Tényleg nem mindegy, hogy valaki egy végszó első hangjánál indul el és az utolsónál érkezik meg, vagy csak az utolsó hangnál indul el és majd megérkezik valamikor. A partnernek ugyanis akkor ki kell tölteni azt a néhány szótagnyi időt, ami szinpadon irgalmatlan hosszúvá válik, ha egy szinész pótcselekszik közben. Azt hiszem, ilyenkor szoktak ripacskodni a szinészek. Kitölteni másfél üres másodpercet, miközben ötvenen vagy többen nézik az embert, hát az csak a legjobbaknak sikerülhet.

A legbénább persze én voltam. Egyetlen mentségem, hogy csak a beteg Bálint helyett olvastam be az Öreg Balek szövegét. Szaftos kis cucc, az öreg tudtán kivül Jakab kezére játssza a fia barátnőjét. Közben még padlásra is kellett volna másznom, ami naná, hogy nem sikerült. Nem lehet egyszerre olvasni és létrát mászni.

Amúgy nagyon jó, filozofikus darab a Jakab és az ura. Az én olvasatomban arról szól, hogy ugyanazt az eseményt (történetesen, hogy valaki a barátja nőjének csinál gyereket, illetve hogy valaki egy mástól származó gyereket nevel) mennyire különbözőképpen élnek meg a különböző habitusú emberek. Ez persze csak az én kétszeri vagy háromszori olvasatom, Tibor jóval többet, hónapokat foglalkozott a darabbal. Ráadásul már másodszor. Kiváncsi vagyok, mit fog kihozni belőle.

Technikailag és szinészileg is nagyon bonyolult a Jakab. Egyszerre két idősikon játszódik, a múltban és a jelenben, ráadásul a szereplők is hol önmagukat játsszák, hol egy általuk elmesélt történet szereplőit. Persze minél bonyultabbnak tűnik a mű, annál szebb lesz egyszerűnek, magától értetődőnek eljátszani.

Az eddigi két próbán csak az első lépéseket tettük meg. Most még csak az látszik, hogy mikor ki van a szinpadon, kihez, vagy éppen kihez nem beszél, merre fordul, mikor és merre megy ki. Szokják a szereplők a szinpadot, a létramászást, a lépcsőket, a bejátszandó picike kis teret.

Borzasztó kiváncsi vagyok, hogy fog ebből áprilisra egy olyan magas szinvonalú, teljes szinházi élményt adó előadás összeállni, mint a Gézagyerek vagy a Cseresznyéskert volt.